A kapszulás kávé története 1976-ra nyúlik vissza, amikor is a NESTLÉ egyik alkalmazottja, Eric Favre rukkolt elő az ötlettel, viszont az üzleti hasznosításra kigondolt koncepciója osztatlan sikere miatt a cég akkor elvetette az újítást.
A cég élére érkező Jean-Paul Gaillard új koncepciója mentette meg a kávékapszulákat. 1988-ban teljesen új alapokra helyezte a rendszert, és exkluzív értékesítési csatornákon, elsősorban az igényes, egyéni felhasználókat megcélozva próbált betörni a piacra. A sikert, ha lassan is, de elérte. A cég az egész folyamatot szabadalmaztatta, 1996-ban 1700 szabadalom védte a terméket. A szabadalmak 2012-ben kezdtek lejárni.
Napjainkra a kávézási szokás fénykorát éljük. A kávékapszula lehetővé tette például, hogy még finomabb, még kellemesebb kávét kortyolhassunk akár munkaidőnk alatt is.
Természetesen a kávézás akkor válik valóban felejthetetlenné, ha az aromazárt kávékapszula amit fogyasztunk minőségi, és lehetőleg Olasz. A kapszulás, vagy előre csomagolt őrölt kávék, mint az 1990-ben piacra került LAVAZZA Espresso Point nagy előnye, hogy állandóan azonos minőséget biztosít, pillanatok alatt kész, és meglehetősen széles a választék.